Vi Keeland Sajtótájékoztató (2019. 10. 02.) - Élménybeszámoló

Sziasztok! Most egy élménybeszámolóval készültem nektek. Még egyszer el kell mondanom, hogy hihetetlenül hálás vagyok az Álomgyár kiadónak a lehetőségért! :) 


Mikor a kiadó felajánlotta a lehetőséget először elgondolkodtam, hogy én biztosan ott akarok-e lennie egy ilyen rendezvényen, mivel én igazság szerint nem annyira szoktam könyvbemutatókra és ehhez hasonló eseményeken járni. Inkább magam szeretek ellenni a kis dolgaimmal, de még is erőt gyűjtöttem. Most azt hiszem még jobban kimozdultam a komfortzónámból.
Szerencsémre - amit viszont még egyszer köszönök a kiadónak -, hogy az egyik barátnőm is eljöhetett velem a Sajtótájékoztatóra.

Egy hétig nem is igazán gondoltam bele, hogy valójában egy ilyen rendezvényen fogok részt venni, na meg, hogy Vi-vel személyesen fogok találkozni. Hihetetlen, még mindig felfoghatatlan a számomra, hogy ez történt velem.

Túl korán értünk a Blahára, ezért még a metrónál lent ültünk, de végül csak bemerészkedtünk a tájékoztatóra. Nagyon kedvesen fogadtak minket: pogácsa, víz valamint pezsgőt is fogyaszthattunk.
Ráadásul mindenki, aki részt vett egy ajándék csomagot kapott, amiben Vi Keeland legújabb regényei  - A megbízó és a Csak szex -, valamint az Enyém leszel c. novellája is megtalálható volt. Nagyon szépen köszönjük a csomagokat - a barátnőm nevében is.❤


Amint megjelent Vi még jómagam sem tudtam felfogni, hogy ez tényleg megtörténik. Még fotót sem akartam annyira készíteni, mert egyszerűen csak a válaszaira, és az emlék megélésére akartam koncentrálni.

Vi Keeland két hete, Londonban kezdte el az európai turnéját majd Rómában volt, és ezek után érkezett Magyarországra, majd megy tovább Lengyelországba. Regényei az Egyesült államokban több, mint 2 millió példányban keltek el, és több, mint 26 országban adták ki.

Pár információ, amit Vi a sajtótájékoztatón mondott.
  • Először ügyvédként dolgozott, de mivel nem tudott kiteljesedni a munkájában, így inkább tollat ragadott, és írni kezdett.
  • Vi szerint Budapest gyönyörű, látta a parlamentet, valamint este a Dunán is hajókázott majd a rakparton sétált.
  • Az egyik regényét nehezebben írta meg, mivel valaki meghal a könyvében, ráadásul utána két héttel később halt meg az édesapja majd rá nem sokkal az édesanyját rákkal diagnosztizálták. 
  • Vi leginkább olyan férfi karaktereket alkot, akik viccesek és hűségesek a társukhoz.
  • Bárhonnan inspirálódik, ha nézi a tévét, az embereket az utcán, vagy csak elolvas egy könyvet.
  • A férje tanár, így nem igazán van jelen a social mediaban, valamint (viccesen megjegyezte), hogy a férjének nincsen más választása el kell fogadnia, hogy ő író. (Persze elfogadja, és támogatja.) 
  • Több, mint 20 könyv megírása után azért egy kicsit hátradől, és olvasni is szokott. 
  • Szigorú beosztásban dolgozik: reggel korán kel, majd nyolckor befejezi az adminisztrációs ügyeit és utána majdnem este hatig írni szokott.
  • Három fia van, akik régebben nagyon szigorú katolikus iskolába jártak. Vi akkor még nem merte elmondani, hogy miket ír, de most már büszkén vállalja.
  • Ha valamelyik regényébe kellene szerepelnie, akkor az All Grown Up-ot választaná, ami egy fiatal férfi és egy idősebb nő kapcsolatáról szól. Viccesen megjegyezte, hogy a fia annyi idős körülbelül, mint a főszereplő. 
  • Szeret Penelopeval közösen dolgozni, folyamatosan oda-vissza dobálják egymásnak a word dokumentumokat. 
  • A kedvenc magyar borítós könyve A beosztott
  • Angelika megkérdezte, hogy olvassák-e a regényeit, mire viccesen azt felelte, hogy nem. A válaszát nevetés követte.
  • Egyszer az anyukájának odaadta az egyik elkészült regényét, de azt hazudta neki, hogy Penelope írta. 
  • Legtöbbször a lánytestvére randizásaiból, és a férje mondataiból is szokott idézni a könyveiben.
  • Mikor az édesapja kórházban volt, ajánlotta a könyveit az ottani nővéreknek, akik később még több könyvet vettek Vi regényei közül.
  • Saját maga kezeli a socialis media felületeit, illetve van egy blogger, aki minden dedikálásán ott van.


Miután Angelikának nem volt több kérdése az ott lévő emberek is feltehették a kérdéseiket neki, amikre örömmel válaszolt. Amikor már elfogytak a kérdezni valóink lehetett vele beszélgetni, dedikáltatni a könyveinket, valamint fotót is készíthettünk vele. Két könyvet vittem magammal, illetve amiket kaptam még azokat is dedikáltattam. Megkérdezte, hogy blogger vagyok-e mire azt válaszoltam, hogy igen, de már pontosan én sem emlékszem, mert teljesen a sokk hatása alatt voltam. :D 

Ugyan egy sulis napról lemaradtam, és sok mindent kellett pótoljak, de teljes mértékben megérte, mert találkozhattam egy remek íróval, ráadásul még dedikált példányaim is lettek. 😍Csak folyamatosan köszöntet tudok mondani az Álomgyárnak, ezért a fantasztikus lehetőségért! ❤

Dedikált könyveim Vi-től❤



Miután vége lett a sajtótájékoztatónak és kiléptünk az épületből, akkor még egészen vállalható sor volt, de nem sokkal később már rengetegen vártak arra, hogy Vi dedikálhassa a könyveiket.


Amint lesz egy kis időm a tanulás mellett mindenképpen elkezdem olvasni az új könyveit, mert már nagyon kíváncsi vagyok rájuk. ❤

A két könyvet itt tudod megvenni. ⇉ Megrendelem Vi könyveit!

+

És még egy kis plusz... Jövőre érkezik Vi Keeland újabb regénye, ami A vetélytárs címet kapta. 2020. februárjában, pontosabban 20.-án jelenik meg az Álomgyár kiadó gondozásában.

Fülszöveg

„Vi ​Keeland történeteinek mindig sikerül teljesen lekötniük. A végén úgy érzem, mintha én is a regény egyik szereplője lennék. Az írónő tudja, hogyan varázsoljon el, és hogyan érezd otthon magad a sztoriban.” – Reading Keeps Me Sane

„Igazán szeretem Vi Keeland írásmódját. Tudom, ha belekezdek valamelyik könyvébe, az egy remekül megírt, összetett és bonyolult szerelmes történet lesz – az a fajta szerelem, amit nem könnyű elnyerni.” – Red Cheeks Reads

„Szuperszexi olvasmány, fantasztikus felépítéssel. Te is bele fogsz szeretni Bennettbe és az ő tökéletlenségébe.” – Keri Loves Books

Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe.
Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért.
Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr.
Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém.
Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét…
Egy nehéz nap szörnyű kezdete…
Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal.
A forró pillantásától egészen elpirultam.
Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap…
Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat.
A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját.
És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát.
Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk.
Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.

Vi Keeland New York Times bestsellerszerző legújabb, perzselően szenvedélyes regénye elvarázsolja az olvasókat.

Rendeld elő -25% kedvezménnyel!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések