Baráth Viktória: A főnök

Író: Baráth Viktória 
Cím: A főnök
Oldalszám: 368
Kötéstípus: puhatáblás
Kiadó: Álomgyár kiadó
Megjelenés: 2017

Valóban ​te irányítod a saját életedet?
Ana Moreno békésen él Albuquerque leggazdagabb negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik az esküvőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, amikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amibe került. A titkok és csalódások hálójában őrlődve azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja átváltoztatni.
Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a bosszú hajtja? Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket?
Baráth Viktória, az Első tánc című nagy sikerű könyv szerzője ezúttal egy izgalmakban, érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az alvilág rideg valóságát.

Értékelés

Szerintem én vagyok az egyetlen ember, aki A főnök c. könyvet olvasta el előbb Baráth Viktóriától. Így még hasonlítgatni sem tudok, hogy az első könyvhöz képest a második milyen volt. 
Már megjelenés előtt láttam a könyvet, és ugyanúgy feltettem molyon a várólistámra, valamint (azt hiszem) a kívánságlistámra is. Úgyhogy most bele is csapnék a lecsóba az értékelésemmel, nem húzom itt tovább a szavakat. 

Ananak mindene van, ami kell (lásd fülszöveg), de az élet nem lehet mindig fenékig tejfel. Miután elrabolják, az élete gyökeresen megváltozik; olyan dolgokra jön rá, amiket az eddigi életmódja eltakart, és most láthatóvá válik számára az igazság, hogy Ő válójában kicsoda, és nem az akinek tetteti magát… Kíváncsi vagy? Olvass!

Egy olyan világba kalauzol el minket Baráth Viktória, ahol sose lehetünk elég nyugodtak, sose mehetünk elég biztosra, sose tudhatjuk mikor csapnak le ránk, ha egyáltalán be is következik... Nem élheted az életed teljes biztonságban.

Az elején nem annyira tetszett Ana és Ryan megformázása, a későbbiekben sem békültem ki annyira vele, de be kellett látnom, hogy ebben a világban, ha nem így viselkedünk, akkor élve felfalnak minket. Ettől függetlenül át tudtam érezni a szereplők viselkedéseit, de azért még is hiányoltam belőlük, hogy igazából elmondják, amit éreznek egymásnak, ezen kívül is úgy volt jó a történet ahogyan meg volt írva.
Kedvenc képem*-* (saját:D)
A hangulatom össze-vissza hajladozott a könyvvel kapcsolatban, egyszer lassan haladtam vele, aztán begyorsultam, végül csak a végére értem a történetnek. Nem tudtam eldönteni, hogy végülis mit érzek a könyvvel kapcsolatban: tetszik vagy nem? Aztán végül arra jutottam, hogy igenis van ami megfogott a könyvben, és ha nehezen is ment, a vége mindenért kárpótolt. Igazság szerint nem vártam mást a végére, de még is meglepett, és elgondolkodtam a történteken. Azt azért hozzátenném, hogy sajnálom is, hogy így lett vége a történetnek.
Számomra az egyik nagy pozitívum, amit a könyv adott, hogy: 

„Aki tudja, hogy a jók nem mindig jók, és a rosszak nem mindig gonoszak.”

Ez az egyik kedvenc idézetem a könyvből, ami szerintem nagyon igaz, és szerintem egy jó párszor az életemben is megfog fordulni ez a mondat.

Szeretném ajánlani olyan embereknek, akik valami újra vágynak, egy másik világba kerülni, ahol a rossz is lehet jó… (Nagyon tetszik igen:D) 

Kedvenc idézet(ek): SPOILER, ha még nem olvastad a könyvet!

„– Add csak! – tépte ki a kezéből Ryan, majd megállt a szoba közepén, és a szemét az iratra szegezte.
Az arca úgy lesápadt, hogy azt hittem, elájul. Engem is a rosszullét kerülgetett, amikor megláttam, mekkora szemekkel olvassa a szöveget. Ez semmi jót nem jelenthetett. Felkészültem a legvadabb káromkodásra, amit valaha hallottam, de ő nem mondott semmit, és ez volt a legrémisztőbb reakció, amit valaha is láttam tőle. Nem bírtam tovább tudatlanságban ülni és várni,felpattantam és kikaptam a kezéből a papírt. A jobb felső sarokban ott szerepelt a képe annak a férfinak, akivel este találkoztam, alatta pedig a neve: Oliver Jones, az alatt pedig egy szöveg: DEA Portland – Kábítószer-ellenes Hivatal.” 
261. oldal 
„– Már itt is vagyok – mondtam, és az ágya mellé lépve letettem az ölébe a tálcát.
Egy fintort kaptam válaszul, amit én „köszönöm”-ként könyveltem el. Olyan volt, mint egy durcás kisfiú. Beletelt egy kis időbe, de végül rájöttem, hogy miért viselkedik így.
– Tudom, hogy nem akarod, hogy mások gyengének lássanak – szólaltam meg, mire felnézett rám. – De előttem nem kell megjátszanod magad. Ismerem minden egyes arcrándulásodat, minden levegővételedet, mozdulatodat, és pontosan tudom, hogy kivagy te és min mész keresztül. Egymás előtt nincsenek titkaink, nem kell megjátszanunk magunkat. Úgyhogy edd meg azt a levest, és aludj egyet. Nemsokára itthon leszek.
Az ajtóhoz léptem, hogy magára hagyjam, de még egyszer utoljára visszafordultam felé.
– Szólok Ricknek, hogy a többiek ne zavarjanak, mert alszol. Majd azt mondom, hogy kifárasztottalak – kacsintottam rá, majd kiléptem az ajtón, hogy nekiláthassak az aznapi feladataimnak.”
287.-288. oldal

„– Rick, megállnál, kérlek? A kérésemre rögtön félrehúzodott.
– Valami baj van?
– Nem, dehogy. Csak be akarok menni a templomba.
Ekkor hátrafordult felém, és értetlenül bámult rám.
– Ugye nem gyónni akarsz? Mert az most kurvára nem lenne okos!
– Az is rám férne már, de nem. Csak szeretnék bemenni.
Nagyot fújtatva csatolta ki a biztonsági övét.
– Rendben, menjünk.
– Ugye nem gondoltad, hogy veled fogok bemenni?
– Ugye nem gondoltad, hogy egyedül foglak beengedni?
Pár pillanatig farkasszemet néztünk egymással.”
290. oldal 

„Egyik nap korábban sikerült hazaérnem, ezért kimentem a medencéhez, hogy ússzam egy kicsit. A nap szörnyen perzselt, ezért kimondottan jót tett a hűvös víz.
– Csatlakozhatom?
Ryan elent meg előttem. Már ő is fürdőnadrágban volt.
– Úgy látszik, egy rugóra jár az agyunk – mosolyogtam rá.
– De még mennyire! – válaszolta, majd leült a medence szélére és becsúszott mellém a vízbe. Két karját megtámasztotta mellettem, ezzel bekerítve és hozzányomva a falhoz. Az arca egészen közel került az enyémhez. – Kitalálod, hogy most min jár az agyam?
– Nem túl nehéz, mindig csak egy dologra tudsz gondolni! – kacagtam fel, mire egészen hozzám simult.
– Nem is igaz! Néha az ágyra gondolok, néha a kanapéra, a dohányzóasztalra, a zuhanyzóra, de most éppen erre a medencére gondolok.
Egész testével nekinyomott a falnak, és letámadott a csókjával.”
342.-343. oldal 


„Aki tudja, hogy a jók nem mindig jók, és a rosszak nem mindig gonoszak.”
(utolsó mondat) 

Borító 5/5: Tetszik:) 

Ha felkeltette az érdeklődésedet a könyv, akkor az alábbi linken 15% kedvezménnyel be is szerezheted:) 

Kép forrása: Baráth Viktória facebook oldala
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése