Cathy Arrow: Boszorkányok - BOOK OF FLAME

2018. július 30., hétfő

Cathy Arrow: Boszorkányok

Író: Cathy Arrow
Cím: Boszorkányok (Boszorkányok 1.)
Oldalszám: 48
Kiadó: Magánkiadás

Rebeccát a 15. születésnapján – amit éppen Halloweenkor ünnepel – meglátogatja egy fura kinézetű teremtmény, hogy gratuláljon neki, mert mostantól a lány is a boszorkánytársadalom tagja. Továbbá azt állítja, hogy ő egy segítő (Jerry) – akit az emberek ördögnek neveztek el, pedig nem is úgy néz ki – és a lány (halott) nagymamája küldte hozzá, hogy megtanítsa neki a boszorkányságot, illetve egyengesse az útját.
Rebecca nem akar gonosz boszi lenni, (sőt, semmilyen boszi) de egy egyezség Kormossal (így nevezte el a lány a segítőt) mégis arra ösztönzi, hogy megpróbálkozzon a boszorkánnyá válással.

Sajnos a dolog nehezebben megy, mint gondolja…


Értékelés 

Ez biztosan a boszorkányok műve, hogy én rátaláltam erre az oldalra, és ráadásul ingyenesen le is tudtam tölteni. Minden tiszteletem az írónak, hogy ingyenesen közzéteszi a műveit.
El kell mondjam picit tartottam a történettől, hogy nem fog tetszeni, de egészen beleszerettem ebbe az aranyos történetbe, amiről nem tudok olyan sok mindent mondani, hisz nem egy Stephen King hosszúságú könyv, de még is egész tartalmas, és egyedies. Engem bizonyos részeknél meg nevetettet, valamint Kormos eléggé becsapott engem, mert hirtelen én se tudtam, hogy mit higgyek róla. De igazából az írónő tehet erről, nem? :D *elgondolkodik tulajdonképpen ki mozgatja a szálakat*
A maga hosszához képest én élveztem, és alig várom, hogy elolvassam a második részt... Biztos az is tartogat számunkra érdekességeket.:) 

Ha szereted a tini boszorkányos olvasmányokat, akkor mindenképpen rohanj és töltsd le a Google Play áruházban! > Katt ide!

Kedvenc idézetek

Amikor reggel magamhoz tértem, a kisördög, akit még aznap Kormosnak neveztem el – tudom, béna névválasztás, de akkor az agysejtjeim működésének átmeneti szünetelése miatt nem jutott jobb az eszembe – az íróasztalomon ült, (szemüvegben!) és a Sátán kutyáját olvasta. Megdörzsöltem a szemem, pislogtam párat, de a teremtmény még mindig ott volt.

– „Mint levélen a vízcsepp, csillogó szemed oly szép, Mint bársonyos szirom, ajkad oly puha, Mint egy gombolyag fonál, hajad oly hosszú, Meghalnék érted, Rebecca Laris!” – Összevontam a szemöldököm.
– Ez nem is rímelt – mondtam, de hamar megbántam a megjegyzést, Matt ugyanis térdre esett előttem. Arca megvonaglott, szeme könnybe lábadt, a kezemet pedig úgy szorította, hogy azt hittem, eltöri.
– Bocsáss meg! – kiáltotta fájdalmasan. – Írok egy másik verset, csak bocsáss meg nekem, szerelmem! – Nagy nehezen kirántottam a kezem a kezéből.
– Oké! Addig én hazamegyek, jó? Te csak szólj, ha kész az a vers. – Matt a szívére tette mindkét kezét, arca felderült, látszott rajta, hogy majd’ eleped a boldogságtól.
– Köszönöm!
– Igazán nincs mit, szia! – mondtam, és gyorsan kimenekültem az ajtón.

– Rendben, el fogom hinni, hogy boszi vagyok – határoztam el.
Kormos karba fonta a kezét.
– Alig várom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése