L. J. Wesley: Brooke: A testem a börtönöm

Író: L. J. Wesley
Cím: Brooke: A testem a börtönöm
Oldalszám: 230
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Mogul

Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?








Értékelés

A történet Brooke-ról szól, aki valamilyen oknál fogva kórházba kerül, és nem is tudja, hogy mi történt vele, miért nem hallják, és hogy egyáltalán ő kicsoda? L. J. Wesley új regényében most Brooke életét követhetjük végig...

Először is köszönöm szépen még egyszer az előolvasási lehetőséget L. J. Wesley írónak!☺

Nagyon, de nagyon régen olvastam ki könyvet ilyen hamar, és alig bírtam letenni útközben. Fáradt is voltam, gondoltam pihenek egy kicsit, de érdekelt a folytatása így felráztam magam és kiolvastam, és mikor a végére értem, pedig én azt hittem, hogy még van pár oldal, akkor lesokkolódtam, mert még szerettem volna tovább olvasni Brooke történetét.
Olvass bele a könyvbe!:)
L. J. Wesleynek a legeslegelső könyvét olvastam, Az egy űrállomás takarító naplóját (nem bővített változatban, de majd szeretném beszerezni az újat), és ez a kötet szerintem teljesen felülmúlja az írásait, mint ahogyan M. G. Brown írónő is megosztotta molyon.
Nem nagyon olvastam még ehhez hasonló könyvet, de engem nagyon megfogott, sőt már én is úgy éreztem az olvasása közben, hogy én is a saját testem börtöne vagyok. Ez a része úgy rossz volt, de mégis nagyon jó, hisz így beletudtam magam élni a történetbe. Tetszett, hogy a főszereplő minden egyes nap többet tudott meg magáról, a múltjáról, és ez által, a baleset által teljesen megváltozott a gondolkodás módja, és az élete. Mellesleg felháborító, hogy igazából senki nem vette észre, hogy mekkora baj is van Brooke-kal, és hogy meg sem próbáltak neki segíteni úgy isten igazán. Észre kellett volna venniük a jeleket a családtagjaiknak, és segíteni rajta, akkor nem került volna ebbe a helyzetbe. Szóval nem gondolnám, hogy ő lenne a teljes felelős, ezért az egészért.

Összességében nekem nagyon tetszett, és bátran merem ajánlani a könyvet! Ha nincs is sok időd, ezt a könyvet hamar kiolvashatod, és még szórakoztató is.:)

Szerezd be te is a könyvfesztiválon!:) 

Csatlakozz!:)


A teljes borító.:)

Katt ide a trailerért!:)


Kedvenc idézetek: VIGYÁZZ SPOILER! :) 

Úgy érzem magam, mint egy rab. Az is vagyok. Rab lettem, és a testem a börtönöm.

Gyűlölöm őket, akárkik is lehetnek azok, mert úgy akarnak lecsapni a kislányomra, mint fukar vásárló az akciós termékre a szupermarketben.


– Anya, te akkor most feltámadtál? – Hogy mi? – ereszkedtem le hozzá.
– Feltámadtál?
– Miből gondolod ezt?
– Penelope azt mondta, hogy nem fogsz értem jönni többé, mert elmentél. De most mégis itt vagy.
– Ki az a Penelope? – néztem anyámra.
– Az igazgató.
– Remek! Nem, kicsim, nem támadtam fel – fordultam vissza Marthahoz. – Anya csak beteg volt, de már meggyógyult.
– Örülök, hogy meggyógyultál – fonta a nyakam köré a karjait, és én ismét nem tudtam magamba fojtani a könnyeimet.

Amikor meglátta a szobáját, szabályos sikítozásban tört ki, és végül órákon keresztül az új játékai társaságát élvezte, esélyem sem volt rá, hogy kicsalogassam. Egy teát viszont legalább kaptam tőle, amit egyelőre név nélküli babái és plüss állatai körében volt szerencsém elfogyasztani.

Mire Martha felkelt, a reggelije már előkészítve várta. Szereti meleg kakaóval indítani a napot, némi Froot Loops mellé, mert utóbbinak szereti a színeit. Az már nem derült ki, hogy az ízét is szereti-e, ahányszor csak rákérdeztem, hogy finom-e, csak azt a választ kaptam, hogy szép.
Reggeli után kötelezően Barbie hercegnőket kellett néznünk. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miről szólt a mese, de Martha tátott szájjal bámulta, nekem pedig ennyi elég volt.

– Esküszöm, meg fogom ölni! – pihegte Alice abban a pár pillanatban, amikor éppen nem volt fájdalma. Szerencsés vagyok, hogy nem emlékszem Martha születésére.
– A helyedben ezzel megvárnám, amíg a gyerek
kirepül – simítottam ki egy tincset a homlokából.
Válasz helyett ordítás hagyta el Alice száját, míg a háttérben az orvos biztatását hallottam.
– Ha még egyszer le akarnék feküdni valakivel, ölj meg! – hanyatlott vissza a párnára.
– Majd észben tartom – hagytam rá.

– Mi a baj? – állt fel a székről. Valentine a háttérben alig tudta visszatartani a nevetését. – Vége a léha életnek – kezdtem komoly arccal, de a végén már nem tudtam elfojtani a mosolyom. – Mától egy csodaszép kisfiú apja vagy.

– Hamarosan beviszik az újszülött osztályra, akkor majd megnézhetjük – bontakoztam ki az ölelésből.
– Játszhatok vele? – nyújtotta felém karjait Martha, hogy felvehessem.
– Majd pár év múlva. Ő most még nagyon kicsi.
– De vigyázni fogok, nem töröm el.
– Így is vigyáznod kell majd, de még nem tud játszani.
– Akkor mire jó?
– Arra, hogy szeressük – mosolyogtam Marthara.
– Uncsi – vágott durcás képet.
– Ne aggódj, majd én játszok veled, amíg a kis George megerősödik, rendben? – szólt bele Valentine is a beszélgetésbe.
– Rád nem kell vigyázni? – kapta fel a fejét Martha.
– De nem ám. Kemény fából faragtak.
– Akkor jó – mosolyodott el, majd a vállamba fúrta az arcát, és pár perccel később már aludt is.

Nem számítottam rá, hogy Marty a nyakamba ugrik örömében. Majdnem sikerült is feldöntenie; még azért nem állok annyira stabilan, hogy egy közel száz kilós embert elbírjak. Pár másodperc alatt Valentine, anya és Martha is csatlakozott hozzánk, egyszerre öten öleltük egymást… és én éreztem, hogy apa is ott van velünk, hatodikként.
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése