ELSŐ KÖNYVFESZTIVÁLOM (2018. 04. 21) #Élménybeszámoló

Nekem csak szombaton volt lehetőségem eljutni a Könyvfesztiválra, ahol jól megtömtem a hátizsákomat könyvekkel, annyira hogy már fájt a vállam, de nagyon is megérte. Eredetileg alig terveztem pár könyvet venni, aztán később még is úgy alakult, hogy öt könyvvel tértem haza, és egy bestseller dobozzal, amit a barátnőmnek ígértem meg.

Igazság szerint nem készült olyan sok fotó, mint ahogy én azt elterveztem, mert ahogy odaértünk inkább a könyvekkel voltam elfoglalva, meg az emberekkel, mint azzal, hogy fotókat készítsek állandóan. Persze szeretek fotózni, de ez most valahogy így jött össze.
Íme pár kép:

Bookline busz:) 




Már nagy a tömeg:)







Egyik barátnőmmel voltam, akivel fellátogattunk az Imádom a könyvek standjához, amit egy kis idő után meg is találtunk. Ott egyből le is csaptam két könyvre; a Vérvörös Rózsaszirmokra, ami bazi nagy könyv, és már ebből látszik, hogy nagyon tartalmasnak ígérkezik. A táskám 40%-át ez a könyv tette ki, és nem mellesleg még hordani is nehéz, de gyerekek valaki így merje megszólni nekem M. G. Brown írónőt, hogy nem tud írni, mert akkor nem tudom mit csinálok:D
A másik könyv pedig az Elit bőr lett, amit ott helyben dedikáltattam a szerzővel, ahogyan a Daniel c. könyvét is.
 Jó, hogy jöttél Hajni, és elkaptál minket, mert így legalább te is tudtad nekem dedikálni a könyvet.:D Mellesleg ott helyben egy csomó könyvjelzőt be tudtam szerezni, aztán volt rendesen baj belőle, mikor nézegetni akartam a könyveimet kint, mivel féltem, hogy elhagyom őket.:D Mindenkivel pár szót váltottam, de majd legközelebb biztosan többet.:D Egyre jobban megy a kommunikáció, tapsot ide!:D
Aztán igazából össze-vissza mendegéltünk, vásárolgattam még pár könyvet: Gabriella Eld két könyvét: Jordan 2.-t, és a most megjelent a Talpig feketébent, amiket később dedikáltattam is, és még két kép is készült. (Nagyon sajnálom, hogy a többi íróval nem készült kép.)



Ha valaki nem látott volna még, ez lennék én:D
Aztán előtte még Annával, a Lap lap után bloggerinájával is tudtam pár szót váltani. Örülök, hogy találkozhattunk. Remélem következő alkalommal többet tudunk beszélgetni:)

Töltöttünk ki kérdőívet, valamint az Imádom a könyveknél regisztráltunk játékra, hátha megszáll minket a szerencse.:) Könyvmolyképző kiadónál válogattunk zsákbamacskát; vicces mert mindkettőnknek volt egy tipikus szerelmes történet, és egy valamilyen másik könyv, ami egyáltalán nem erről szól. Mindketten a másikat választottunk, és már szétvetett minket az ideg, hogy vajon jó döntést hoztunk-e; én kellemesen csalódtam, barátnőmnek viszont nagyon tetszett a könyv, amibe ott egyből bele is olvasott:) (Enyém-> David Wong: John meghal a végén ; Kiersten White: Paranormalcy - Természetfölötti.) Mindenképpen sort kerítek majd a könyv elolvasására.

Találkoztam még Robin O'Wrightly írónővel, aki dedikálta nekem a könyvjelzőit, és még Ágit is (Magyar szerzők könyvei blog) megtudtam lepni, hogy az egyiken rajta van az ő véleménye. Aztán még összefutottam Laurával, Ana könyvespolc bloggerével, akivel egy darabig el is tudtunk beszélgetni.

Jó, hogy még is elmentem, mert sokáig variálásba volt, hogy most megyek-e vagy sem, és örülök, hogy nem hagytam ki ezt a remek lehetőséget, mivel nagyon jól éreztem magamat:) Nagyon meleg is volt, de legalább jó volt az idő. (Az már mellékes, hogy kabáttal a fejemen ültem a padon, azért mert majd meggyulladtam:D)  Mindenképpen szeretnék eljutni jövőre is, de előtte még a Könyvhét van tervben.:)

További képek a könyvekről, valamint rólam:D (Köszi a képeket Viki!❤)



























Könyvjelzők + könyvek, amiket szereztem.:) 


+ Gratulálni szeretnék L. J. Wesley írónak, hogy az Aranykönyv TOP50-be jutott! Egyenesen odáig meg vissza voltam, mikor megtudtam.:) SZAVAZZATOK! www.aranykonyv.hu oldalon Az egy űrállomás takarító naplójára: juttassuk be a TOP 10-be!:) 







KEDVCSINÁLÓ A KÖNYVEKHEZ: 







Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések