Nr. 3. *Író * Blogger * Olvasó találkozó - Élménybeszámoló

Oké, először is a Pénteki (06.23) napommal kezdeném, amikor is Gabriella Elddel találkoztunk, és beszereztük (barátnőmmel) a Emlékek Jordan számára c. könyvét. Annyira szép a borítója meg az állapota is, hogy még este is csodáltam ezt a kis csöpséget, és ma már beraktam többi közzé is, ahová tartoznia kell.


Szombaton pedig Laurával találkoztam és együtt mentünk el az Eiffel & Bistro-ba. Ez volt a 3. író-Blogger-Olvasó találkozó az Imádom a könyvek szervezésében. Én először vettem részt, de nem utoljára. Nem szabadultok meg tőlem:D
Kezdésként az írók egyenként mutatkoztak be. Voltak ismeretlen írók/költők, de volt akit ismertem is. Kicsit bővítettem az agyamat a magyar írókkal illetően.

Nem voltunk olyan sokan és ez pozitívként is mondanám, mivel így olyan "családias" volt a hangulat, és bármit megtudtunk beszélni.
(Nem mindenkiről van kép, úgyhogy bocsi srácok.:/)

V. E. Gabriel, a Lélekbéklyó szerzője

Gabriella Eld (Bár alig látszik.)

Aztán csapatokba álltunk és a megadott feladatokat együtt oldottuk meg. Minden volt itt kérem szépen, totótól kezdve, egészen a versírásig.
Én V. E. Gabriel-el, L. J. Wesley-vel, M. G. Brown-nal, és Bakos Laurával voltam egy csapatban.

Igaz nem járultam hozzá semmit, mivel vers írásban nem vagyok jó, de mindenképpen mindenképpen megszeretném osztani a miénket, mert hát elég jó lett:

A buksza hatalma

A harmat lágyan arcomhoz simul,
A légies szellő lomhán elpirul,
A nyári eső szivárványként csillog az égen,
A fülledt erotikától így már rég féltem.

Cserepes ajkai közül a blama,
Úgy árad, mint a bűzös szájszaga,
Arcunk összeér, nyála száll, mint a permet,
De a bukszájának mérete sokat sejtet...


Nem mi nyertünk, de szerintem nem is ez számít, inkább az élmény, és hogy ilyen jó emberekkel találkozhattam, valamint beszélgethettem. Még több ilyet;) (Remélem jövő hónapban is eljutok, ha nem, akkor majd a következőre:D)

Hopp egy Hajni:D
Találkoztam drága M. G. Brown írónővel is így hát tudtam dedikáltatni a Kavargó Rózsaszirmokat, valamint Az egy űrállomás-takarító naplóját L. J. Wesley-vel.:)
Jé itt egy Bakos Laura ;) Remélem legközelebb többet beszélgetünk:)


Laurával> Ana blogja

V. E. Gabriel írónővel:) 
Hajni dedikál elmélyülten.:D

Nézzétek meg L. J. Wesley videóját is a találkozóról!☺


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések