Mimi Taylor: Fekete bárány


Író: Mimi Taylor
Cím: Fekete bárány
Oldalszám: 491
Kötéstípus: puhatáblás
Kiadó: NewLine

Anthony Jonathan Edwards egy a harmincas évei elején járó fiatal építész, aki az apja cégénél dolgozik, meglehetősen szabad szájú, nem veti meg az alkoholt és imádja a nőket, akik többnyire egyetlen éjszakára ejtik rabul. A szex ugyanolyan fontos számára, mint másnak a víz vagy a levegő, de érzelmileg képtelen kötődni. Egy nap teljesen váratlanul betoppan az életébe valaki, aki fenekestül forgatja fel Tony életét és romba dönti eddigi jövőképét. Múltbéli kalandos élete hamar visszaüt, amiért nagy árat kell fizetnie.

👉FIGYELEM! SPOILERT TARTALMAZ!👈

Értékelés

Elsősorban szeretném megköszönni a NewLine kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet. ❤
Kezdek rájönni arra, hogy egyre jobban utálom azt, ha részletekben olvasok egy történetet. Ezzel a könyvvel is így volt, pedig legszívesebben egyből kiolvastam volna az egészet. Sajnos suli mellett, max a vonaton olvastam, és még mindig a közlekedési eszközön megy az olvasás. Remélem minél hamarabb leszokok erről. (Tehát emiatt sikerült jó pár nap alatt elolvasnom.) Sőt igazából a suliban fejeztem be, és lapoznék tovább, de semmi sehol. Na mondom álljunk meg egy szóra!
A történet eleje igen hamar pörög le előttünk, ami nem is baj, hiszen minden könyv más, és ettől különleges. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy több olyan kisebb cselekvés futott, ami a végén vagy időközben derült ki. Nem csak egy végkifejlet volt, az hogy összejöjjenek.
Tényleg egy különleges történet, hiszen végre tényleg úgy érezhettem magam, hogy kaptam olyan magyarázatot, ami egy könyvben sem, például a rendőrséges ügy. Most talán hülyének néz az ember, de most először láttam, hogy valaki megfogalmazta ezt egy könyvben, ami nekem egy plusz pont.
Az viszont tény és való, hogy akkora Tony családja, hogy néha elvesztettem a fonalat. Azt kissé hihetetlennek tartottam, hogy egyik haverjának is ikrei lettek, és nekik is a végén, sőt hármas. Tudom előfordulhat, de kicsit idegesítette a csőrömet, de igazából a család miatt ez teljesen betalált. Csak lány utódok. Hűha mi lesz ott!:)

A történet elején megismerhetjük Tonyt, a harmincas éveiben járó nőcsábászt, aki hamarosan összefut Amyvel, méghozzá a saját munkahelyén, hogy egy közös projekten dolgozzanak... Innentől az élete teljesen felfordul; jó és rossz irányban egyaránt, amire nem gondolt volna pár évvel ezelőtt.

Mimi Taylornak szerintem van egy saját nyelve, ami tényleg elszippantja az olvasót a történetbe, hiszen könnyű megérteni, és még élvezhető is. Én mindenféleképpen ajánlom nektek a Fekete bárányt. Hatalmas kikapcsolódás, és egyben még izgalmas, humoros. Minden, ami egy romantikus könyvben megtalálható, sőt még egy olyan vonallal, ami csak plusz a történetnek. :)
Már alig várom, hogy olvashassam a szerző következő könyvét, A bosszú árát.❤

Kedvenc idézetek

Kiderült, hogy Amy még mindig abban az aprócska egyszobás lakásban élt, amiről beszélt, és én minden reggel elmentem elé, hogy nehogy még egyszer be kelljen szállnia abba a guruló koporsóba.

– Elnézést, de a férjem mindjárt itthon lesz, még el kell mosogatnom – motyogta halkan az orra alatt, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. Felálltam, és Bess-szel összenéztünk. ‒ Itt valami nagyon bűzlik – suttogta. – És nem a kakis pelenkára gondolok.

Engem idegesített az ő határtalan nyugalma. Miután megmozdultak a babák, nem akartam szexelni vele, mert féltem, hogy bajuk esik. Amy meg olyan szexéhes lett, hogy bizony óriási erőfeszítésembe került távol tartani magam tőle. Egészen másfél hétig sikerült is, aztán az én drágám feladta nekem a leckét. Közölte velem egyik este ugyanis, ha most nem dugom meg, akkor összeszedi a cuccait és lelép. Mi mást tehettem volna, hát engedtem neki.

Én, Anthony Jonathan Edwards, a nők bálványa, a szex királya ‒ ezeket nem én mondtam magamról ‒, végre jó útra tértem.

Az első pillanatokban tök idiótának éreztem magam, aztán apám szavai kezdtek visszhangzani a fülemben. Ugyan miért lennék idióta? Csak szerelmes vagyok. Szeretem ezt a nőt, és egyetlen vágyam a világon, hogy őt boldoggá tegyem.

‒ Elárulnátok végre, hogy mégis mi a fészkes fenéről beszéltek?
‒ Amy terhes, és a doki szerint mama és baba egyaránt jól vannak. De nagyon kell rájuk vigyázni, hogy ez így is maradjon.
‒ Amy terhes… Amy terhes… – dadogtam. Képtelen volt az agyam felfogni, amit az előbb hallottam. – Amy terhes?
‒ Igen, te húgyagyú barátom, Amy terhes.
‒ Látni akarom őt. Most.

Tökéletesen igaza volt. Nem voltam normális. Talán soha nem voltam az. Ha az lettem volna, akkor most nem száguldoznék New York forgalmas utcáin, hogy megmentsek egy nőt, akit a világon mindennél jobban szeretek, annak a nőnek a karmaiból, akit mindennél jobban gyűlölök. Ha normális lettem volna, akkor most nem lenne erre szükség, mert nem lennének ellenségeim, nem lennének olyanok, akik rosszat akarnak nekem.

− Vizet? Soha nem ittál még vizet. Talán beléd bújt a kisangyal, vagy mi? – röhögött magában. – Azt hiszem, ez a lány Nobel-díjat érdemelne, soha nem hittem, hogy bárki képes lenne téged megregulázni, öregem. – Elém tett egy üveg ásványvizet, aztán felhajtotta a sajátját.
− Apa leszek – böktem ki, mire Eddie a szájában lévő utolsó csepp vizet a fogain keresztül porlasztotta a képembe. Pár másodpercig mozdulatlanul ültem, miközben emlékeztettem magam, hogy soha többé ne tegyek eget rázó kijelentést olyan ember előtt, akinek tele van a szája valamilyen itallal. Elővettem a zsebkendőmet és letörölgettem az arcomba ürített, nyállal vegyített vizet.
– Kösz, ez most igazán jólesett.
− Bocs, haver, de ez olyan… nem is tudom… te, mint apa? – Kérdőn néztem fel rá, mire folytatta. – Bocs, csak ez egyszerűen fura. Valahogy nem tudlak elképzelni, amint büfiztetsz, vagy kakis pelenkát cserélsz. – „Hát akkor már ketten vagyunk” – gondoltam, merthogy ezekben a helyzetekben én sem tudtam elképzelni magam. De azt tudtam, hogy akarom a gyerekemet, ahogy Amy-t és Lucyt is.

Újra és újra lehallgattam az utolsó üzenetet. Értetlenség és düh lett úrrá rajtam. Van fogalmuk róla, hogy mit éreztem akkor? Mintha kitépték volna szívemet a helyéről, aztán megnyúztak és leforráztak volna. Nem. Ezt nem teheti meg velem, ez nem történhet meg újra. Dühömben nem tudtam, mit kezdjek magammal. Lesöpörtem mindent, ami az asztalomon volt. Nem számított sem a laptop, sem a fontos iratok, sem a fényképek. A fájdalom, amit akkor éreztem, teljesen elhomályosította az elmémet.


Ahogy elindultunk a táncparkett felé, még hallottam néhány megjegyzést az asztalnál ülő társaságból, valami olyanokat, hogy „papucs”, meg „tökfej”, aztán olyat is, hogy „féltékeny pöcs” valaki azt mondta, hogy „szorongasd meg a tökeit”, meg hogy „kapd el a mogyoróit” – ez utóbbiak biztos Amy-nek szóltak. Hátrafordultam és úgy, hogy Amy ne vegye észre, feltartottam feléjük a középső ujjamat és azt tátogtam hangtalanul, hogy „kapjátok be.”

Az első közös fotók a lányommal, ahogy önfeledten játszunk. Sosem gondoltam, hogy ilyen jó érzés lehet egy kisgyerekkel játszani, de arra a néhány percre egy kicsit én is újra gyerek lehettem. És kimondottan élveztem a dolgot. Rájöttem, hogy vagy egy tucat gyereket akarok.

Testünk úgy lobbant lángra, mint a benzinre dobott gyufa.

Az idő nem áll meg – mondják. És valóban. A másodpercmutató megállíthatatlanul teszi az egyik lépést a másik után. Telnek a percek és múlnak az órák. De még ha az elem ki is merülne, vagy nem lenne áram, hogy az óráink mutathassák az idő múlását, a folyton felkelő, majd lenyugvó nap nem hagyja, hogy elfelejtsük. Az életünk percei peregnek a szemünk előtt, és nem tehetünk ellene semmit. Talán egy dolgot kivéve, hogy maximálisan kihasználjuk és kiélvezzük mindazt, ami nekünk megadatott. Mert az egyetlen dolog, amit biztosan nem tudhatunk előre, hogy számunkra mikor jön el az utolsó perc.

Rendeld meg 20%-os kedvezménnyel a NewLine kiadó webshopjából!
vagy a Líránál!

https://www.facebook.com/mimitaylorbooks/photos/a.1623691444594621/2026031987693896/?type=3&theater

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések