Robin O'Wrightly: #WeToo - Beleolvasó


Író: Robin O'Wrightly
Cím: #WETOO (Kettős kereszt)
Oldalszám: 196
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Mogul


A ​rémálomban egyetlen jó dolog van: az ébredés.
Kivéve, ha a valóság szörnyűbb, mint az álom.

A Gyilkos emlék kisregényben két nő idővonala tárul elénk, az egyikük, Connie V. Marshall, fotós már túl van élete legdurvább cselekményén: ámokfutást végzett egy irodában, maga után hagyva 15 áldozatot. A másik, Shauni Hullivan, nyomozó pedig még előtte áll a saját legdurvább élménye feldolgozásának: miért lát rettenetes rémálmokat nemi erőszakról és képtelen lefeküdni férfiakkal? Két nő üldözi a gólemét, egymást és végül önmagát. Mindeközben nem is sejtik, hogy sorsuk több szálon kapcsolódik össze, mint azt hitték… Mindketten a saját poklukból indulnak, de eljutnak a saját Paradicsomukba a végén?

A Tinnitusz novellában egy házaspár konfliktusa egy buli után bontakozik ki, amikor nem várt vendégeik érkeznek… Ismerik-e egymást annyira, hogy megmentsék az életüket?

A Testcserés számadás előzetes egy nagyon megosztó és bizarr erotikus-misztikus lélektani thrillerhez. Sarah Z. Montgomery nem mindennapi nő: képes lélekként testekben utazni, így spirituális testszállítóként tevékenykedik. Saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. Vajon el lehet viselni a lelki erőszakot? És mi lesz a Montgomery család további sorsa?

A #WeToo – Kettős kereszt vérmes, tabudöntögető lélektani thrillere mindannyiunk története, akár keresztülmentünk a családon belüli erőszaktól a szexuális abúzuson át a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.


Olvass bele!

Zúgott a feje, ahogy nekitámaszkodott a tűzfalnak. Még a sokk hatása alatt állt. Gondolatok cikáztak az agyában, hogy lecserélte-e a koszos ruhát, otthagyta-e „azokat”, amikre gondolni sem bírt, elhozta-e a kesztyűket, és nem hagyott-e akár egy hajszálnyi nyomot… Nem, azt biztos nem. Rövidre vágatta a haját és szoros sapkát húzott: hónapok óta készült az akcióra.
„Hát megtettem” – gondolta. Elcsodálkozott rajta, milyen könnyű volt, és mégis milyen visszavonhatatlan. Innentől kezdve már nem lesz ugyanaz az ember. Kinyírt legalább tizenöt ártatlant és egy bűnöst. Vagy többet, egy idő után nem számolta. Sikolyok, vér, lőporszag, lelassult idő. A saját szívverésével egy ütemben lőtt. Egy hangtompítós 44 es Magnumot és egy üres, összecsukható válltámaszú AK–47SZ-t hagyott hátra, számtalan töltényhüvellyel, de ujjnyomok nélkül.

Emlékezni sem bírt rájuk. Nem tudta még, mit tegyen ezután, de világosan látta, hogy a nyomokat nullára kellett redukálnia. A ruhát, bakancsot, kesztyűt lecserélte, mind véres és lő-pornyomos lett, ezeket el kell égetni. „Nem hagytam túlélőket” – szólt zsibongó fejében a hang. Lassan lecsúszott magzati pózba a fal mellé. „Nem hagytam szemtanúkat sem. Kivégeztem az
összes rohadékot!


– Gagarin? Ugyan már! Az a fickó sosem járt az űrben. Csak szeretett volna… De az utolsó pillanatban begyulladt valamelyik foga. Ez annyira kínos volt a nagymedvéknek, hogy valami huszadrangú csinovnyikot lőttek fel földkörüli pályára, amíg Jurka a fogásznál csücsült. Többet aztán nem is űrhajózhatott…
Idegesítő volt ez a pasi. Ősz hajú, nyurga, mitugrász. Öregnek látszott, és még büszke is volt rá.
És ő, a független, a szabadelvű, de igazságszerető nyomozónő itt ült vele szemben egy menő étteremben, és időt pazarolt rá… Ebédidőt!
– Na, persze – kuncogott bele a borospohárba Shauni. – És ezt te honnan veszed?
Ebben a pillanatban, mintegy mentsvárként, megszólalt a zsebében a mobil. Azonnal benyúlt oda, a füléhez kapta a telefont, és megnyomta a hívásfogadás gombot.
– Shauni! – szólt bele.
A kollégája hívta, a hangjában megdöbbenéssel vegyes harag ült:
– Nem tudom, hol vagy és mit csinálsz, de azonnal gyere a Rausmann utca 27-be! Esemény van, ezt látnod kell!
– Ebédelek, de persze, máris ott vagyok – bólintott rá a csinos nő, és sietősen eltette a mobilt, majd bocsánatkérő szavakkal felállt az asztaltól.

– Sajnálom, de most mennem kell. Egy élmény volt veled találkozni ennyi év után – hazudta kezét
nyújtva az idegesítő alaknak, akinek még elköszönni sem hagyott időt.
Pillanatok alatt az utcán találta magát, amint épp taxit fogott, mivel a találkozón reménykedett benne, hogy partnere sokkal elviselhetőbb lesz, és esetleg visszaviszi kocsival az irodába. Megfogadta, hogy
többet nem hallgat az anyjára, aki már kirágta a lelkét is, hogy találjon egy rendes férft magának. De
ez a fickó valami ártalom volt, el sem tudta képzelni, hogy lehetett bele szerelmes anno tizenévesen…



# # #

Megvolt az oka rá, hogy megtette. Képek villantak be az agyába, amikor a főnöke halálra rémült
arcába nézett, mielőtt lőtt. Hangok, kacajok, zörejek, zene – az a bizonyos munkahelyi buli. Fél évvel
ezelőtt… Borzalom-kaleidoszkóp. A zene elhalkult, halk nevetés, ajtónyikorgás, hotelszobaszag, sötét, suttogás, nyögdécselés, sóhajok… „Engedd, hogy megtörténjen!” „Én ezt most nem akarom!” „Ó, dehogynem akarod… Majd én akarom helyetted is…”
Felkapta a fejét, összerezzent egy zörejtől a csatornában, ahova bújt. Hamarosan egy patkánykölyök sasszézott el a lábai előtt. „A szívbajt hoztad
rám, basszus!” – gondolta, mintha számított volna
annak a kis párának, mi járt a nagy kétlábú fejében… És egy seregnyi jött még utána. Ő pedig tudta,
itt sem maradhat sokáig. Körülbelül ötpercenként haladt – a csatornahálózatban, ahova lemenekült –
arra, amerre éppen nem volt mozgás.
Szóval képes volt megtenni. Persze nem akármilyen okból. A füstös-ginás buli csak a kezdet volt. Mindig is sejthette volna, hogy a főnöke minden hüvellyel rendelkező, humán entitásra utazik. „A guruló almát is, csak legyen rajta lyuk”, ahogy a mondás tartja, ez pedig valóságos tény volt a cégvezető életében. Talán az egész kisvállalat nőtársasága megfordult az ölében – mindeközben otthon egy példás és szerető család várta.

Szakszervezet, dolgozóvédelem, zaklatási perek? Ugyan már! Megvoltak az eszközei a megerőszakolt alkalmazottak és lépre csalt asszisztensek elhallgattatására. Akinek nem volt elég a pénz, annak fenyegetéssel és terrorral tömte ki a lelkét.
Ő terhes maradt tőle – nem zöldhasút kapott, csak egy ígéretet, hogy ha elveteti a gyereket és hallgat róla, megtarthatja a munkáját és egzisztenciáját, még talán középvezető is lehet. De ha megszüli, vagy eljár a szája, vége a karrierjének… Nem akarta elvetetni, világra akarta hozni, hiszen egy ártatlan gyermek nem tehet egy szörny gaztettéről…
Meg aztán, ki tudja, talán addigra sikerült volna olyan helyzetbe kerülnie, hogy DNS-vizsgálattal
bebizonyíthassa az apaságot, és vastag tartásdíjat akasszon annak a szemétládának a nyakába, miközben asztalt is borít…?
Az ügynökség, amely a fiatal nőt fotós-retusőrnek alkalmazta, igen szépen fizetett minden hónapban, ám így, „megejtve” magára maradt. Minden bírósági kapu becsukódott előtte, minden ügyvéd elzárkózott a védelmétől. Egy irgalmatlan nagy polipnak látszott az a rohadék, aki megerőszakolta és kisemmizte, akinek a karjai mindenhova elértek… Egyetlen reménye maradt: a magzat. Ha megszüli, talán marad még esélye a normális életre. De az élet beintett neki: egy reggel borzalmas hasgörcsökre ébredt. Mikor felkelt, meleg nedvességet érzett kiáramlani a lábai között. Lenézve látta, hogy vérzik… Aznap este megint egyedül volt, mint azelőtt mindig, és akkor, az ágyban fekve felébredt benne gyilkos társként a bosszú, mintegy pótolva az elvesztettei: a gyereke és a méltósága hiányát.
 


 # # #


Ha felkeltette az érdeklődésedet a könyv, akkor a szerzőtől tudsz beszerezni egy példányt az alábbi oldalon:

Robin O'Wrightly facebook oldala

Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése